Szeretettel köszöntjük köreinkben Kámán Gyulát, aki több évtizedes tenyésztői tapasztalatából és tudásából merítve áll a Gondos Gazdik közösségének rendelkezésére.

Kámán Gyula tenyésztő kutyájával, Honey-val

Kámán Gyula tenyésztő kutyájával, Honey-val

Kámán Gyula vagyok, a ‘Severnaya-sam’ szamojéd kennel tulajdonosa. Az első kutyánkat 1992-ben vásároltuk, az első alom pedig két évvel később, 1994-ben született kennelünkben.

Hogy miért pont ezt a kutyafajtát tenyésztem? „Meglátni és megszeretni”, ezt szoktam erre mondani. Ez a fajta nagyon embercentrikus, barátságos, értelmes és játékos. Könnyen kezelhető természete tetszetős külsővel párosul, ugyanakkor igényli egy határozott, következetes gazdi törődését, így találkozásunk szerelem volt első látásra. Ezért is volt és marad is mindig számomra a tenyésztés hobbi.

Boldog csoportkép

Boldog csoportkép

Kevés alom születik nálunk, de a párosításoknál mindig arra törekszem, hogy az itt született kölykök testileg és lelkileg is kiegyensúlyozottak, egészségesek legyenek. Igyekszem végig figyelemmel kísérni a kutyáim sorsát, segíteni a tulajdonosoknak, bármikor bármilyen kérdésre a legjobb tudásom válaszolok. Ez a munka sokat ad az embernek: amikor az újdonsült gazdik felhívnak és lelkesen mesélik, milyen boldogok az új kutyussal, együtt örülök velük.

Számos országban élnek a kennelemben született kutyák, akik sikeresen szerepelnek kiállítási- és tenyésztési programokban. De ugyanolyan büszke vagyok azokra a kutyáimra is, akik családi kedvencként élnek. Azt gondolom, ez a jó tenyésztő ismérve: elsősorban a fajta érdekeit tartja szem előtt és döntéseit a fajta érdekében hozza meg.

Gyula első szakértői megszólalásában a kölyökkutyák nevelésébe, a játszva tanítás rejtelmeibe vezet be minket. Csatlakozzatok hozzánk facebookon is, hogy biztosan értesüljetek róla!