Természetesen tudjuk azt is, hogy számos kutyafajtában például sok különféle színváltozat fordul elő, illetve viszonylag tág határok között változhat a kifejlett egyedek testmérete, relatív sokféleséget kölcsönözve ezzel a fajtának. A fajták küllemi tulajdonságait rögzítő leírások (a „fajta standardok”) útmutatóul szolgálnak, hogyan is kell(ene) kinézni a kutyának, amely egy bizonyos fajta jellegzetességeit mutatja.

Közismert, hogy a világ kutyatartóinak változik az „ízlése” a fajták népszerűségét tekintve. Szinte minden évtizedet jellemezhetnénk az éppen legkedveltebb fajtákkal, mint ahogyan vannak a divatból látszólag soha ki nem kerülő, „örökzöld” fajták is. Gyermekkoromban, az 1970-es években például igen gyakori, szinte mindennapos látvány volt az airedale terrier, a foxi, a boxer, sőt, a dalmata is. Manapság nagyon ritkán találkozom e fajtákkal, pedig munkám révén sok kutyát van alkalmam megfigyelni. Ugyanakkor a már említett hetvenes években a környezetemben biztosan soha nem láttam, vagy hallottam emlegetni olyan, manapság hihetetlenül népszerű fajtákat, mint a border collie, a golden retriever, vagy a westie. De vajon a divat, amely átalakítja a fajták palettáját, befolyásolhatja magukat a fajtákat is? Konkrétabban fogalmazva: átalakulhat a mindeddig „öröknek és állandónak” képzelt kutyaküllem a fajtákon belül?

Gondos Gazdik blog_kutyafajtak valtozasa

A válasz természetesen „igen”. Először nem is kell feltétlenül a genetikát érintő változásokra gondolnunk, hanem elég, ha a kozmetikai módszerekkel, vagy a drasztikusabb, sebészeti beavatkozást igénylő eljárásokkal előidézett küllemmódosításokkal foglalkozunk. Egy nagyon kedves kutyatenyésztő és –kozmetikus ismerősöm mesélte például, hogy immár jó néhány évtizeddel korábban többek között azért választotta az ír szettert, mert a fajta szinte alig igényelt kozmetikai előkészítést bemutatók előtt. Manapság elég egy rövid sétát tennünk egy kutyakiállításon, hogy feltűnjön: a szettereken, sőt, akár a golden retrievereken sincs szinte egyetlen szőrszál sem, amit gondos kozmetikus kezek ne nyírtak volna fazonra. A valaha nyúlánk, atlétikus küllemű kutyák nyakán a mutatós sörényt szinte kopaszra nyírják, ugyanakkor az ebek hasán és lábain a szőrt a lehető leghosszabbra hagyják és egyenesre fésülik. Az állatvédelmi törekvések felerősödésével a különféle fül- és farokcsonkolásos küllem-módosítások egyre ritkábbá válnak, sok országban már tiltják is ezeket. Míg az Egyesült Államokban szinte elképzelhetetlen az ausztrál juhászkutya farokkal, Európában sokkal gyakoribb a zászlós farkát csóváló „aussie”. És hogy ismét egy vicces emlékemet osszam meg a kedves olvasóval, pár éve egy kiállításon hallottam egy urat a közönség soraiból, aki a következő megjegyzést tette a ringben köröző, többségében immár farokkal parádézó bobtaileket nézve: „Na, mire megtanultam hogyan fésüljem a bobtail fenekén a szőrt, kitalálták, hogy legyen farka – most tanulhatom az egészet újra”. A dologban egyébként az a legszórakoztatóbb, hogy az óangol juhászkutya kedélyes és jól ismert „bobtail” elnevezése épp arra utal, hogy az állat farkatlan, avagy csutka-farkú…

Gondos Gazdik blog_kutyafajtak

Érdemes elgondolkodni a közös jellemzőkön, amelyek a fajták évtizedről évtizedre történő átformálását kísérik. Az egyik legfontosabb tenyésztői „irányelvnek” az tűnik, hogy „ha a kutyának van különleges tulajdonsága, akkor azt minél extrémebbé kell alakítani”. Ez a rendezőelv jól tetten érhető pl. az eleve rövidlábú fajták (basset hound, tacskófélék) mind talajközelibbé tételében; a németjuhász kutya gerincvonalának egyre meredekebben lejtővé alakításában; a sharpei egyre ráncosabbá varázslásában; a kistermetű kutyák tovább törpésítésében, és számos nagytermetű kutya még óriásibbá növelésében. A példák száma szinte végtelen. Egy másik jellemző tendencia a sok fajtában megfigyelhető arc-rövidülés. És itt nem csak a közismerten „nyomott arcú” mopszokra, bulldogra, boxerre gondolunk (bár ők is másként festettek még 50-60 éve). Mind több olyan fajta tűnik fel, melyekre évizedekkel ezelőtt még arányos koponya volt jellemző, mára viszont egyre meredekebb „stop” (avagy homloki rész), egyre rövidebb pofa, egyre „kockább” koponya jut nekik osztályrészül. Csak néhány ízelítőül ezek közül: szent bernáthegyi, újfundlandi, golden retriever.

Gondos Gazdik_kutyafajtak

Vajon mindezzel mi a probléma? Sajnos, a kutya-jólét szempontjából felsorolni is nehéz lenne mindazon jólétet csökkentő következményeket, amelyek a mind extrémebb küllem velejárói. Mind a kis, mind az óriás termet ízületi problémákat okoz, a rövidülő arcorri rész fogazatbeli hiányosságokat, nyálfolyást, a szemhéj lógását eredményezi. Egy külön cikket megtölthetnénk ezekkel a szerencsétlen, és sajnos lassan, alattomosan felhalmozódó bántalmakkal, melyek a divatnak engedelmeskedő tenyésztői hozzáállás termékei. Ideje lenne, hogy a „piac” jelezzen vissza a „termelők” felé: nem ilyen kutyát akartunk!

Dr. Pongrácz Péter, a Gondos Gazdik szakértői csapatának etológus tagja