Nyilván mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai, ezekbe próbálok bepillantást adni ebben a cikkben.

A kölyökkutya

Legkönnyebben a kicsi kölykök találnak gazdára, hiszen ki ne szeretné a bájos kis szőrpamacsokat, ahogy bukdácsolnak, felfedezik a világot, finom babakutya illatuk van – minden kölyök hihetetlenül édes. Sokszor az is mellettük szóló érv – aminek van is némi alapja –, hogy még senki nem rontotta el a kutyust. Ha 100%-ig nem is lehet mindig olyanra formálni, amilyennek elképzelem, mert a fajtájából és az egyéni személyiségjegyeiből adódóan karakterkészlete adott, tény, hogy sokat lehet csiszolni, finomítani egy kiskutya jellemén. Ha konkrét célra szeretnék kutyát, például valamilyen versenysporthoz, akkor is jó, ha már kicsiként hozzám kerül, hiszen minél előbb fektetem le az alapokat, annál szebb, pontosabb munkát kapok eredményül.

Sokan a szorosabb kötődés reményében választanak kölyköt, bár azért azzal vitatkoznék, hogy csak kölyökkel lehet igazi kötődést kialakítani, ahogy azzal is, hogy automatikusan ragaszkodni fog hozzám, ha kicsi korától én nevelem.

Nagyon fontos elem a szocializáció, ahogy azt már sokszor leírtam, hiszen az első pár hónap – mikor olyan a kicsik agya akár a szivacs – nem tér vissza többé. Amivel akkor megismerkednek, az általában később már nem okoz problémát. Talán ez a számomra legfontosabb érv a kölyökkutya választása mellett, meg persze a babakutyaszag. 😉

 

Egy kölyökkel ugyanakkor rengeteg munka és fáradtság is jár, függetlenül attól, hogy mennyire jó a természete. Ott van példának okáért az elválasztás utáni időszak, amikor a kölykök hirtelen egyedül találják magukat az anyjuk és az alomtársaik nélkül, sírdogálásukkal jó pár álmatlan éjszakát okozva a friss gazdáknak. A szobatisztaság a másik sarkalatos pont, hiszen a legjobb lenne, ha rendszeresen, pár óránként ki tudnánk vinni a zöldbe, hogy elvégezhesse a dolgát, ami munka mellett nem könnyű. Én mindenkinek javaslom, ha kölyök áll a házhoz, vegyen ki pár nap szabadságot, hogy a kezdeti időszakban rajta tudja tartani a szemét a csöppségen!

Aztán ott van még a fogzás, amikor ugye semmi más nem csillapítja a kellemetlen érzést, mint a bármilyen, közelébe kerülő tárgy megrágcsálása, és sokszor elég nehéz az ebet rávenni arra, hogy csak a saját játékait rágja, a cipőket pedig hagyja békén. Mondjuk az szinte biztos, hogy jóval nagyobb rend lesz a lakásban, mint korábban bármikor, egyszeriben mindennek meglesz a bombabiztos helye.

Ne feledkezzünk meg a sorozatos „kamaszkorokról” sem! Amikor az addig bűbájos, szófogadó kiskutyám átmegy akaratos, „rossz” kutyába. Ilyenkor aztán résen kell lenni, hogy ne engedjük szabadjára a gyeplőt!

A felnőtt kutya

 Jó sok ellenérvet hallottam már felnőtt kutya befogadásáról, a leggyakoribbakat szeretném most sorra venni és saját tapasztalataim alapján részletezni:

  • Soha nem fog hozzám igazán kötődni, hiszen nem én neveltem fel

A kötődés hiánya legtöbbször nem a kutyán múlik. Vannak esetek, amikor bizony meg kell érte a gazdának is dolgozni, de ez nem függ össze az életkorral. A korábban rossz sorsú kutyák, akik soha nem kellettek senkinek és csak  egyik helyről a másikra kerültek, legtöbbször sokkal jobban szeretnének tartozni valakihez, mint a kölyökkoruktól agyonkényeztetett társaik. Sok felnőtt kutyát fogadtam be ideiglenesként, és többüket szinte az első pillanattól kezdve tudtam póráz nélkül sétáltatni, eszük ágában nem volt elveszni. Gerzson nagyjából öt éves volt, amikor hozzánk került, és általában nagyon figyelt, de egyszer magával ragadták a szagok az erdőben, és elbóklászott. Szólhattam volna neki, egyből fordult volna vissza, de meg akartam leckéztetni, és bebújtam egy fa mögé. Nem telt bele két perc és lélekszakadva rohant vissza, nagyon megijedt, hogy elveszett. Amikor megtalált, nagyon örültünk egymásnak és onnantól kezdve mindig rajtam volt a fél szeme, akármerre is jártunk.

 

  • A menhelyen, gyepmesteri telepen lévő kutyák már sérültek lelkileg, soha nem lesz belőlük rendes kutya

Igen, vannak esetek, amikor a kutyát annyi rossz érte korábbi életszakaszában, aminek következtében komoly problémák vannak a viselkedésével, például extrém félelem vagy agresszió, de az már távolról sem igaz, hogy ezzel nem lehet semmit kezdeni. Nagyon sokan dolgoznak ilyen kutyák rehabilitációjával, és az esetek legnagyobb részében sikerrel is járnak. Hogy rengeteg idő- és energiabefektetést igényel, az igaz és az is, hogy az ilyen súlyosabb esetekben jobb, ha szakemberhez fordulunk, de távolról sem lehetetlen és nagyon megéri. Találkoztam már olyan kutyákkal az iskolában, akik szörnyű körülmények közül, lelki sebekkel tele érkeztek hozzánk, és jó néhány órát töltöttek a gazdájukkal viselkedés terápián – rengeteg sikertörténetről tudnék beszámolni, ahol kifejezetten remek kutya-gazda párosok születtek, és állíthatom, hogy egyik gazda sem cserélné el az ebét… Nagyon komoly kapocs az ilyen közös munka!

 Szerencsére a menhelyes kutyák jelentős része nem ilyen extrém eset. Vannak, akik szinte semmit sem láttak még a világból, és némi csiszolgatásra szorul a viselkedésük, de ugyanez sok esetben egy gazda mellett felnőtt kutyáról is elmondható.

Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy ezek a kutyák elképesztően hálásak azért, hogy végre valakihez tartozhatnak, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy „jó kutyák” legyenek. Az ideiglenes kutyáim közül mindegyik szobatiszta volt, egyik sem rombolt a lakásban, és nagyon igyekeztek, hogy megfeleljenek az elvárásaimnak. Persze ez nyilván nem reprezentatív minta, nem állítom, hogy minden felnőttként befogadott kutya például szobatiszta, de nem is kell tőlük mereven elzárkózni, hiszen remek ebeket lehet kihozni a menhelyről.

 

  • A menhelyen csak beteg kutyák vannak

Ahol sok kutya érintkezik, ott könnyebben terjednek a betegségek és mivel egy csomó ember mindenféle oltás nélkül, sokszor az éj leple alatt hagyja a kapuban egy dobozba csomagolva a számára feleslegessé vált kutyusokat, ezért könnyedén be is juthat általuk egy csomó kórság. Azonban ne felejtsük el, hogy ezeknek egy jó része viszonylag könnyen gyógyítható. Lehet attól tartani, hogy bejut a lakásba a betegség, de ezek közül a legtöbb nem is terjed emberre. Az egyik nagy „mumus” a bolha. Egy fürdés bolhaölővel, a kutya fekhelyét és a szőnyegeket befújjuk inszekticiddel, és már meg is vagyunk. Liza kutyám gombás is volt, amikor hozzám került. Kezeltük és szépen elmúlt. Nem fertőzött meg senkit. Ha arra gondolok, hogy ez a príma kutya most nem lenne velem, csak azért, mert a szeme körül ritkásabb volt a szőr… Inkább bele sem gondolok!

Nagy előnye még a felnőtt kutyusoknak, hogy általában már higgadtabbak, így könnyebben elboldogulnak velük olyan gazdik is, akik idősebbek vagy nehezebben mozognak.

Sok lehetőségünk van felnőtt kutya befogadására: ott vannak a menhelyek, a gyepmesteri telepek, a fajtamentő egyesületek, ahol rengeteg remek kutya várja, hogy valaki hazavigye és szeresse. Fontos azonban a körültekintő választás! Nyilván elengedhetetlen a kölcsönös szimpátia is, de ez még önmagában nem minden. Kérdezzük ki a gondozókat, mi derült ki a jelleméről, ha lehet, vigyük el sétálni, ha van másik kutyánk, semleges területen mutassuk be őket egymásnak. Ha van gyerekünk, feltétlenül kérdezzünk rá, lehet-e valamit tudni a kicsikkel való viselkedéséről. Ha nem vagyunk elég rutinosak, nyugodtan vihetünk magunkkal szakembert, ismerőst, aki jobban olvassa a kutyák jeleit nálunk.

Ami még fontos és hangsúlyozandó, hogy a felnőtt kutyák általában az első pár hétben, két hónapban még csak ismerkednek, és óvatosak, majd amikor megismerkedtek a helyükkel, akkor kezdenek el kinyílni, akkor mutatják meg valós énjüket.

Akár kölyök, akár felnőtt kutyát fogadunk be, fontos tudnunk, hogy választásunk komoly felelősséggel jár! Azért a kutyáért, akit magunkhoz veszünk, az élete végéig mi felelünk, biztosítanunk kell számára a megfelelő, boldog életet. Viselnünk kell választásunk következményét, akármi legyen is az, úgyhogy gondoljuk át alaposan.

Írta: Száraz Kata, a Gondos Gazdik szakértői csapatának tréner tagja