A kutya szociális állat, ősei falkában éltek és igényli nemcsak fajtársai, de az emberek közelségét is. A domesztikáció során a kutyát különböző feladatokra szelektáltuk, például vadászni, őrizni, terelni, csupa olyan dologra, amit közösen végeztünk. Az a kutya, amelyik nem volt képes gazdája jeleit elsajátítani, nem volt képes feladatát elvégezni sem.

Az ebek hűségét senkinek nem kell bemutatni, rengeteg történet szól erről a témáról, de akinek valaha volt kutyája, az millió saját példát tud hozni a közös életükből, amely igazolja a kutya és gazdája közti különleges kapcsolatot.

A szoros kapocs kialakulásához azonban nélkülözhetetlen, hogy kutya és gazdája időt töltsenek el együtt, viszont ha az eb kint van a kert végében és a gazdáját csak etetéskor látja, ez nem fog megvalósulni.

A kutyaiskolára érkező kutyákról szinte mindig meg lehet állapítani a viselkedésük alapján, hogy hol, milyen körülmények között élnek.

Az olyan kerti kutyáknál, akiknek kevés foglalkozásban van részük, teljesen tipikus jelenség, hogy egyszerűen nem tudják, hogy térd fölött is folytatódik az ember. Nekik a gazda nem sokkal több, mint egy etetőgép, nem próbálnak vele kapcsolatot teremteni, kommunikálni, és igen meglepődnek, amikor az oktatók megpróbálják rávenni őket valamire.

Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy kertben nem lehet kutyát tartani, mert ez az állítás így túl sarkos és nem is igaz. Vannak olyan nagytestű, hosszú szőrű kutyák például, akik sokkal jobban élvezik, ha kint alhatnak és nem a fűtött házban, a melegben. De a kerti tartást is lehet jól és rosszul csinálni.

Gyakran hallom, hogy „az enyém kerti kutya, nem viszem sétálni, szaladgáljon a kertben”. De miért várnánk el a kutyánktól, hogy magától szaladgáljon? Az udvar minden egyes négyzetcentiméterét ismeri, az összes ott lakó madár nevét fejből tudja, nem éri már új inger, így miért akarna futkározni?  Ugyanúgy szüksége van a változatosságra, az ingerekre, az újdonságra, ahogy nekünk, embereknek is, különben halálra unja magát, és nagy valószínűséggel olyan szórakozást fog magának találni, ami nekünk nem lesz ínyünkre. Például ásatásokat végez a virágoskertben vagy kerítésmászásra adja a fejét, esetleg őrjöngve megugat minden mozgást az utcán, hiszen az jelenti az egyetlen változatosságot. Komoly pszichés, illetve viselkedési zavarok is kialakulhatnak, például a farok kergetése, szökés vagy az előbb említett ingerült ugatás.

Könnyen orvosolhatjuk ezt a problémát, ha tudomásul vesszük, hogy a kertben tartott kutyának is szüksége van rendszeres sétára, foglalkozásra, még akkor is, ha több kutya él együtt, mert nem, egymást sem fogják lefárasztani!

Amíg kertes házban laktam, a kutyám ki-be járhatott, és sokszor volt ideiglenes kutyánk is, akikkel vígan eljátszottak, de ezzel együtt a mindennapi rutinunk része volt a séta. Ha valami miatt mégis elmaradt volna, hiába játszottam vele a kertben, érezni lehetett rajta, hogy nem adta ki az energiáit, nem volt olyan nyugodt és elégedett esténként.

Azt gondolom, hogy még azokat a négylábúakat is érdemes kölyökkorukban a lakásban tartani, akiket kerti kutyának szánunk. Az első hónapokban nagyon fogékonyak az ebek, ilyenkor isszák be a legtöbb információt a környezetükről. Ha ilyenkor sokat vannak gazdájuk közelében, könnyebben megtanulják értelmezni jelzéseiket, kommunikációjukat.

Sokat hallom, hogy a kutyának a lakásban élni kínzás! Ez a kijelentés hasonlóan fals, mint a kertben egyedül szaladgálós. Épp vidéken nyaralok a két igen nagy mozgásigényű vizsla keverék kutyámmal. Hatalmas a kert, mindenféle izgalmas szagok jönnek a pusztáról, a két négylábú mégis itt horpaszt teljes békességben mellettem a szobában. Lehetnének kint is, csak a szúnyogháló választja el őket a külvilágtól, de eszük ágában sincs egyedül kint aludni a verandán. Nem gondolom, hogy saját akaratukból szenvednének, inkább itt érzik jól magukat, szeretnek a közelemben lenni. A nagy békességnek persze az áll a hátterében, hogy reggel már sétáltunk egy nagyot a mezőn, napközben volt némi jövés-menés a kertben, este pedig úsztunk egyet a Tiszában.

 Nyilván a hétköznapok nálunk sem teljesen így néznek ki sajnos, már ami a programokat illeti. Jó tudni, hogy egy átlagos kutya alvásigénye nem napi nyolc óra, annál sokkal több! Megfelelő lemozgatás, szellemi és szociális fárasztás után az én kiskutyám például nyugodtan alszik a nap többi részében az 50 nm-es lakásunkban, amihez egy fekhelynyi hely pont elegendő. Egy 50 hektáros területen is pont ugyanekkora helyen aludna, ha megfelelően gondoskodtam róla és testi-szellemi lefárasztásáról.

Szóval nem, lakásban tartani kutyát önmagában nem kínzás. Ami sokkal kevésbé kutyabarát, az az, ha a kutyám a kert végében van, és nem gondoskodom a mindennapi igényeiről, se fizikailag (séta, futkározás), se szociálisan, mentálisan.

Ugyanez igaz a benti kutyatartásra is: ha lakásban tartom és maximum napi kétszer megkerülöm vele pórázon a háztömböt, amíg elvégzi a dolgát, és már viszem is vissza, ezzel letudva az egész napi törődést, az ugyanolyan rossz a kutyámnak.

Írta: Száraz Kata, a Gondos Gazdik csapatának kutyatréner tagja