Demi-Sweet of Ice Wine gyönyörű, kiállítási vonalból származó svájci fehér juhászkutya. Olyannyira az, hogy testvérei közül ketten már minden lehetséges címet bezsebeltek, amit kiállításokon be lehet: világ- és Európa-győztes, Best in show győztes, több ország championjai lettek.

Ő az én gyermekem, testvérem, legjobb barátom, a jobbik felem egyben. Egész kiskorában tudtam, hogy ő több lesz, mint “egyszerű” családi kutya.

Mire mindegyik oltását megkapta és ki tudott lépni a lakásból, már az összes alap vezényszót ismerte, mindent megtanult, amit egy felnőtt kutyának megtanítanak.

Egészen kis korától élt-halt a szagokért, nyomokért, így tudtam, hogy a nyomkövetéssel mindenképpen foglalkoznunk kell. Kerestünk egy kiváló iskolát, ahol elsajátítottunk minden olyan tudást, amely a munkakutyás fegyelem alapja és elengedhetetlen része, majd ezt a tanulási folyamatot sikeres vizsgával zártuk.

Tovább fejlődve a mentőkutyás világban próbáltuk ki magunkat, hiszen a kereső munkát ott tudjuk leginkább kamatoztatni az életben. Romkutatás területén képeztük és a mai napig is képezzük magunkat, de közben a nyomkövető munkát sem hagytam abba Demivel. Sokat kutattam, hol és hogyan tudnám őt úgy képezni, hogy éles helyzetben minél alkalmazhatóbb tudást szerezzen.

Sajnos azonban nem találtunk olyan iskolát, mely kimondottan erre a nyomkövető munkára épített volna. A mentőkutyások leginkább területkutatásban és romkutatásban érnek el jelentős sikereket, a nyomkövető munka itthon kissé háttérbe van szorítva.

Létezik még egy vonal, a mantrailing, viszont ott meg leginkább csak a légszimattal való nyomkövetést tanítják. Sajnos azonban az éles eltűnések esetén sokszor több nap is eltelik, és a légszimattal történő nyomkövetés hatékonysága az idő múlásával csökken. A sportkutyás világban viszont a nyomkövető munka leginkább egy formagyakorlat, mely mögött ugyan szintén nagyon komoly munka áll, viszont az, amit én szerettem volna elérni, az éles keresésre kevésbé alkalmas, mert ott olyan szabályrendszer van, ami többek közt nem engedi meg a kutyának az orra felemelését a nyomról.

Mivel a kutyám munkáján láttam azt, hogy az igazság valahol a két módszer közt lehet félúton az éles szituációkban, nem volt más választásom, mint magam fogtam bele Demi képzésébe. Nem volt könnyű dolgom, mert járatlan útra tévedtem.

Nagyon sok külföldi és hazai videót, cikket, tanulmányt olvastam át, részt vettünk szemináriumokon, és sok olyan ötletet találtam, amiket átültettem a gyakorlatba, és természetesen akadtak olyanok is, amiket nem erőltettem. A kutya képzése során nagyon sok dologra jöttem rá. Például arra is, hogy a nyomkövető munkánál három alapvető és nagyon fontos tudnivaló van:

  1. Hagyni kell a kutyát önállóan dolgozni,
  2. A jó szagminta is nagyon fontos, mert a sikeres keresés egyik komoly záloga az, hogy a kapott szagmintán lehetőleg csak az a szag legyen, amit a kutyának keresnie kell,
  3. Nagyon komoly összhangra, egymásra hangolódásra van szükség, mert mindig pontosan tudnom kell, hogy a kutya épp milyen jelzést ad.

Ez utóbbihoz meg kellett ismernem a kutyámat nyomkövetés közben is. Rájöttem, mennyiféle szaglási technikája van, hogyan elemzi a szagokat, milyen módon követi a nyomot. Meg kellett tanulnom azt, hogy bízzak a kutyámban, de érezzem azt, mikor kell belenyúlni a tanulási folyamatba, hogy pontosítani tudjam a munkáját.

Azt is fel kellett ismernem, hogy a különböző talajviszonyok más és más technikát kívánnak, illetve azt, hogy milyen időjárási körülmények hogyan befolyásolják a nyomkövető munkánkat, valamint, hogy az időkiesés (ez alatt az eltűnés és a nyomkövetés megkezdése közt eltelt időt értem) milyen módon befolyásolja a különböző talajviszonyokon a nyomkövetés sikerességét.

Ehhez sok-sok napi, heti, hónapnyi, évnyi tréningre volt szükség, és ez a folyamat még most sem állt meg. Folyamatosan próbálunk fejlődni, tanulni, gyakorolni, hogy minél megbízhatóbb munkát tudjunk hozni egy-egy éles eltűnés esetén. A gyakorlásainkhoz pedig szükségesek az önkéntesek, edzőtársak, barátok, akik hajlandóak nekünk időről-időre „eltűnni”, hogy gyakorolni tudjunk.

Demit emberi nyomok követésére képeztem, de amikor egy ismerős kétségbeesve szólt, hogy eltűnt a kutyája, tudunk-e segíteni, gondoltam egyet, és rávágtam: nem tudom, de miért is ne tudna működni? Ha van szagminta, próbáljuk meg. Veszítenivalónk nem volt, és nagyon kíváncsivá tett engem is, hogy mi lesz az eredménye. És miután ez a keresés sikerrel zárult, elkezdtem ezen a vonalon is nézegetni a kutya munkáját.

Hamarosan kezdtek jönni a megkeresések, hol cicát, hol kutyust kerestünk meg sikeresen, majd elérkeztünk az elmúlt hetek egyik nagy visszhangot kapott kereséséhez: Áronhoz.

Áron egy hányatott sorsú, 3 év körüli, menhelyről mentett, kistestű kutya, akinek csak három lába van. Nagyon nehéz sorsa volt eddig, többszörösen sérült kutyus, gazdái nem túl régen fogadták örökbe, és szeparációs szorongással is küzd. Egy vasárnap este kerestek meg telefonon azzal, hogy Zuglóból eltűnt Áron, de mivel aznap már pont egy másik kutyát kerestünk nap közben (szerencsére ő is hazakerült :)), következő hajnalban tudtuk csak a nyomkövetést megkezdeni.

Vasárnap látták a Szőnyi út környékén, ezért ott kezdtük meg a nyomkövetést. Demi azonnal nyomot talált és egy udvarhoz vezetett, jelezte, hogy Áron valószínűleg ott töltötte az éjszakát, majd erős nyomon indult meg egy bozótos részen, és megkezdődött a hat napos nyomkövetésünk, melyről részletesen a honlapunkon is olvashattok.

Ez a keresés ezért is válhatott az egyik kedvencemmé, mert végre, hála a nagy nyilvánosságnak, pontosan kontrollálható volt mindig utólag az a munka, amit keresés közben Demivel végeztünk.

Az pedig, hogy Demivel kerületeken keresztül Áron nyomában voltunk, rendkívül büszkévé tesz. Elsősorban azért, mert ebben a nyomkövetésben szinte mindent megmutatott, hogy mennyire profi és egyedülálló képességű kutya országos szinten is.

Gyakorlatilag bemutatta a különböző talajviszonyokon nyomkövetés széles skáláját, és látható volt, hogy képes zavaró nyomok, szagok közt, esőben-napsütésben, éjjel-nappal is értékes munkát végezni. Azt is láthatták, hogy Demit nem lehet irányítani nyomkövetés közben, ő az orra után megy, mindig és minden körülmények közt tette a dolgát, órákon keresztül, rendületlenül.

Hihetetlen volt látni azt az összefogást, ami ennek a kiskutyának az eltűnése kapcsán megmozgatta az országot, amiből mára már egy mozgalom is kifejlődni látszik. Áron keresőcsoportjából „Ments meg!” csoport lett, ami azóta több ezer fősre duzzadt, és nagyon segítik a mi munkánkat is, hiszen sokkal könnyebb úgy nyomot követni, ha van egy biztos kiindulási pontunk, ahol biztosan látták a kiskutyát vagy cicát. Ezzel az időkiesést csökkenthetjük, amiről a cikk elején is beszéltem, hogy mennyire kardinális része a munkának.

Nehéz kedvenc kereséseket választani, mert a gazdik pontosan tudják, hogy minden kutyát és cicát ugyanolyan lelkesedéssel és elszántsággal keresünk, de ha még egy sikeres esetet kell említenem, akkor választok a kutyus mellé egy cicás esetet is.

A Lilike névre hallgató, 3 éves, kistermetű, félperzsa nőstény cica, a gazdái első emeleti erkélyéről ugrott/esett ki, Budapesten egy új építésű társasházból. Sajnos ő is nagyon félénk volt, és benti cicaként nem ismerte a környéket. Az eltűnését követő 48 órán belül fogtunk neki a keresésnek. Demi kényelmes tempóban kezdte meg nyomkövetést, a tulajdonosok erkélye alatt. Egyenletes ütemben haladt át egy környező úttesten, majd egy másik társasház kapujánál állt meg. Egy bokros résznél szakadt meg az a nyom, a tulajdonosok benéztek, és ott gubbasztott a kismacska! Négyen próbálták meg megfogni, de sajnos Lilike ügyesebbnek bizonyult és pont mellettünk lógott meg újra.

Ez a keresés azért lett az egyik kedvencem, mert itt is módunk nyílt arra, ami az állati nyomok követésénél a legnehezebb: azt megtudni, hogy a kutya pontosan dolgozik-e, mivel nem nagyon van lehetőség arra, hogy megkérjük őket, hogy legyenek kedvesek körbejárni egy adott nyomvonalon. Demi nem látta merre futott a macska, mert fegyelemben le volt már fektetve kicsit távolabb, hogy ne zavarja meg a befogást esetleg. Szóval újra nyomkövetésre buzdítottam, és mintha vonalzót húztak volna, annyira pontosan követte a cica nyomát, aki felkapaszkodott a ház növényzettel benőtt oldalán az első emeleti erkélyig, a kutya pedig követte a szagot. Sajnos a házba nem jutottunk be, így macskacsapda kihelyezését javasoltam a gazdáinak a kertbe. Lilikét ennek segítségével végül sikerült befogni: meg volt ijedve, éhes volt és csapzott lett a kis bundája, de már a gazdája mellett van, mindenki nagy örömére!

A jövőben is célunk folytatni a civil munkám mellett a keresést, hogy minél több állatnak és embernek segítsünk újra hazatalálni. Próbálom a honlapunkat is folyamatosan bővíteni, szebbé, jobbá tenni, és természetesen a tréningeket sem hagyjuk abba, hiszen a fejlődés folyamatos kell, hogy maradjon. Ezen felül a romkutatás területén is szeretnénk a nemzetközi éles bevethetőségi vizsgát is megszerezni a közeljövőben. Bízom benne, hogy az a munka, amit végzünk, hasznos és hiánypótló lesz az állatvédelem területén és természetesen az embereknek is segíteni tudunk, hiszen elsősorban erre képeztem ki a kutyát.

Írta: Kovács Tímea // keresokutya.hu