Nagyon sok függ attól, hogy milyen a kutyánk természete – menyire szocializált, hogyan viselkedik más állatokkal, és ami még fontosabb, milyen a kettőnk viszonya: fenntartás nélkül elfogadja-e a mi irányító szerepünket.  Fontos az is, hogy minél több információt szerezzünk az új kutyáról is, mielőtt megérkezik a családba.

Talán a legkevesebb problémát a kölyök családba illesztése okozza. Itt két dologra kell jobban ügyelnünk: egyrészt arra, hogy a fiatal állat – az ő folyamatos nyüzsgésével – ne legyen nagyon terhére az idősebbnek, másrészt, hogy az idősebb a kicsi közeledését ne torolja meg túl keményen.

Ha idősebb kutya mellé kerül egy fiatal négylábú, tartsuk szem előtt, hogy a terhelhetőségük valószínűleg eltér egymástól. Nekünk kell arról gondoskodnunk, hogy az öreg kutyánk megkapja a számára szükséges mennyiségű nyugalmat és pihenést, az ifjonc pedig levezethesse a benne buzgó nagy mennyiségű energiát.

A legnagyobb kihívást két erősen domináns egyed összeszoktatása jelenti, ők ugyanis mindenképpen meg fogják vívni a hierarchia harcukat, de nagyon nem mindegy, hogy ez milyen körülmények között történik. Az összeszoktatás időszakában célszerű őket távollétünk idejére elkülöníteni, hogy az elsőségért folytatott csatározásuk esetleges eldurvulását meg tudjuk akadályozni.

Ha félénkebb, visszahúzódóbb kutyánk mellé hozunk társat, akkor arra kell törekednünk, hogy a jövevény a dominanciájával vagy puszta szeretetvágyával ne nyomja őt el. Különösen igaz ez mentett kutyusok esetén, akik – főleg az első napokban – hajlamosak a gazdát kisajátítani.

Ha azt látjuk, hogy a „régi” kutyánk bánatosnak tűnik, csökken az aktivitása, a másik kutya mindig eltolja a közelünkből, akkor érdemes több figyelmet szentelni neki. Ne engedjük, hogy az új eb odatolakodjon, amikor nem vele foglalkoznánk. Ilyenkor küldjük el, ne vegyünk róla tudomást, majd később, amikor feladja a próbálkozást és kellőképpen megdajkáltuk az „első” kutyánkat, akkor hívjuk oda.

Érdemes közös szabályokat bevezetni: ne legyen olyan dolog, amit az egyiknek lehet, a másiknak pedig nem. Én arra is mindig vigyázok, hogy egymás táljába ne nyúljanak bele, ne egyék el egymás elől az ételt, jutalomfalatot.

Sokszor felmerül kérdésként: hagyjuk-e őket, hogy egymás között rendezzék ügyes-bajos dolgaikat, vagy avatkozzunk közbe. Én az arany középútra törekszem.

 

Nem foglalkozom olyan apró-cseprő dolgaikkal, hogy ki melyik fekhelyre fekszik, vagy ki melyik játékkal játszik, úgyis mindig a másiké kell, szépen elmolyolnak ezen egymás között.

Megjegyzem, nálunk a játékon osztozkodás nem problematikus, mert a második kutyánk nem vágyik ezek birtoklására, más párosoknál ugyanakkor verekedések forrása lehet a bevédett zsákmány. Ki kell tapasztalni, melyik kutyának mi az igazán fontos, mert azért hajlamosabbak erélyesebben kiállni, és alapvető, hogy gazdiként tisztában legyünk a neuralgikus pontokkal.

Mindaddig, amíg nem érzem azt, hogy egyikük „terrorizálná” a másikat, addig rájuk hagyom az elintézést, de ha komolyabb konfliktus alakulna ki, akkor mindig közbelépek. Az agresszió, a verekedés abszolút tabu, de vannak ennél kevésbé látványos dolgok is, amik nekem már nem férnek bele. Fontos, hogy jól ismerjük a kutyák kommunikációját, hogy értsük, miről beszélgetnek apró jelzések által.

Egy korábbi kutyusunknál Gerzsonnál, egyszer arra lettem figyelmes, hogy pihenget az egyik fekhelyen, amikorLiza kutyánk megjelent, megtorpant és ahelyett, hogy folytatta volna az útját, rátapadt a falra és úgy kerülte meg a nála kb. 5 kg-mal kisebb zsarnoki törpevizslát. Pedig Gerzsonka „csak” feküdt, de kemény, merev pillantásából és feszes testtartásából Liza azonnal tudta, hogy nem tanácsos a közelébe mennie. Ez az eset remekül példázza, hogy a terrornak nem kell feltétlenül hangosnak lennie, verekedéssel párosulnia. A mi kis terroristánk meg is kapta érte a méltó szidását.

Sokan azért szereznek be még egy kutyát, hogy majd jól lefárasszák egymást, így a gazdának kevesebb dolga legyen. Ez azonban nem feltétlenül célravezető elgondolás – azzal is kalkulálnunk kell, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jól tudnak majd együtt játszani!

Én azt vallom, hogy két kutyával foglalkozni háromszor annyi energiába kerül, mint eggyel: előbb az egyikkel, aztán a másikkal, végül a kettővel együtt! Ahhoz, hogy megfelelően tudjam kezelni mindkét kutyát, fontos, hogy mindkettő egyenesen hozzám legyen becsatornázva, nekem fogadjanak szót és ne essek abba a csapdába, hogy az egyik kutya tulajdonképpen csak a másikat követi. Ilyenkor, ha a vezető kutya együttműködését elveszítem egy szituációban, a másikat sem lesz esélyem irányítani. Ez esetenként kifejezetten veszélyes lehet. Illetve attól még, hogy külön-külön mindkét kutya szót fogad nekem, valószínűleg vannak olyan tevékenységek, amiket a kettővel együtt szeretnék űzni, ezért aztán nem árt, ha ezekre vonatkozóan is vannak lefektetett játékszabályaim.

Előnye tud lenni két kutya tartásának, hogy a kutyák szociális tanulás révén nagyon sok mindent ellesnek egymástól. Ez egyben hátrány is, mert a „rosszaságra” roppant fogékonyak. J

De nem feltétlenül csak kutyákat kell egymással összeszoktatnunk, sokaknál van másik házikedvenc is a családban.

Ha a kutyát valamilyen zsákmánynak tekinthető állattal szeretnénk megismertetni, nagyon ügyeljünk a biztonságra. Távolról sem törvényszerű, hogy az ebünk prédának tekinti majd a macskát vagy a tengeri malacot, de legyünk felkészülve erre az eshetőségre is. Ehhez nem árt, ha tisztában vagyunk a kutyánk habitusával, mennyire fontos neki ajátéka, illetve mennyire hajlamos elszaladni más állatok után. Ha tudjuk, hogy a kutyánk „zsákmányos”, a találkozás előtt minél több olyan szituációt generáljunk, ahol gátat tudunk szabni vadászösztönének. Ha a tiltásokkal jól boldogulunk, akkor már csak arra kell figyelnünk, hogy ha szépen közelít másik kedvencünkhöz, akkor dicsérjük meg. Arra is ügyeljünk, hogy a másik fél lehetőleg ne rettegjen, de arra vonatkozóan nincs tippem, hogy hogyan tudunk egy félős hörcsögöt megnyugtatni. J Nem kell, hogy elsőre legjobb barátok legyenek, hagyjunk az állatainknak elegendő időt, hogy megszokják egymás társaságát.

Írta: Száraz Kata, a Gondos Gazdik szakértői csapatának kutyaoktató tagja