Egy kosárnyi édes kölyökkutya – van-e olyan köztünk, akinek e kedves látványtól ne dobbanna meg a szíve? A kiskutyákhoz elválaszthatatlanul hozzátartozó további szereplő pedig mi lehetne más ugyebár, mint az utódairól szinte önfeláldozó módon gondoskodó anyakutya. Legyen szó akár a kert végi farakás alatt ásott „kotorékba” fialó tanyasi házőrzőről, avagy a meleg lakásban berendezett pihepuha fészekben ellő szukáról, a kutya esetében az utódgondozás kapcsán szinte kizárólagosan az jut az eszünkbe, hogy ez egy tipikusan „egyszülős” történet, amelyben minden feladatot az anyának kell ellátni (időnként természetesen emberi segítséggel, illetve asszisztálással).

Pedig ha széttekintünk a kutya vadonélő rokonai között, akár meg is lepődhetünk: a mintegy negyven fajt számláló rokonságban gyakorlatilag minden esetben legalább kétszülős utódgondozást találunk.

Elég, ha a hazánkban is őshonos kutyafélékre gondolunk:

  • A vörös róka esetében a leggyakoribb berendezkedés a szülőpár, ahol apa és anya közösen gondoskodik az alomról.
  • Az aranysakálnál is ez az alap, azonban náluk már az is gyakran előfordul, hogy az előző évben született kölykök egyike-másika ott marad a szülőkkel, és segédkezik a friss alomban világra jött ifjabb testvérgeneráció nevelésében.
  • Végül a farkasoknál leginkább a csoportos utódgondozás a jellemző, ahol a falkában a szaporodó pár idősebb utódai még néhány évig részt vesz az újabb utódok gondozásában, mígnem elég erőssé, éretté válnak a saját családalapításra.

Vagyis a háziasított kutya kilóg a sorból, hiszen nála egyedül található a mindössze az anyára szorítkozó utódgondozási típus.

De miért „kényelmesedtek el” ennyire a kutya esetében a rokonok – legfőképpen pedig az apa?

A fajon belül két érdekes összehasonlítási alap kínálkozik az ember által tenyésztett egyedek magatartásának jobb megértéséhez.

  • A teljesen vadon élő (vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy elvadult) kutyára példaként az ausztráliai dingók említhetők. Ők jelenleg legnagyobbrészt embertől függetlenül élnek, és elsősorban nagyobb vadakra, illetve sajnos birkákra vadásznak. Esetükben a szociális egység a nagycsalád, illetve falka, ahol az utódokról (a farkasokhoz hasonlóan) a közösség gondoskodik.
  • A földkerekség ökológiai szempontból leggyakoribb kutyatípusa pedig az úgynevezett falusi-, avagy páriakutya – ezekből több százmilliónyi található Délkelet-Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Eme ebek a városok és falvak utcáin, szeméttelepein élnek, az ember semmilyen módon nem szabályozza a tevékenységüket és szaporodásukat – viszont fennmaradásuk a guberálható, emberi eredetű hulladék utánpótlástól függ. A páriakutyák szaporodására leginkább a kizárólagos anyai gondoskodás jellemző, csak elszórtan figyeltek meg olyan eseteket, ahol az apa (illetve potenciális apa) bárminemű segítséget nyújtott volna ehhez.

Vagyis mindebből, illetve a vad kutyafélék példájából arra következtethetünk, hogy az utódgondozásban résztvevő egyedek kiléte és száma elsősorban a faj, illetve az ökológiai típus táplálkozásától függ. Minél nehezebb feladatot jelent a zsákmány megszerzése, annál valószínűbb, hogy az utódok felneveléséhez több egyedre, vagy legalábbis az apára is szükség lesz. Ebből adódóan már nem is olyan meglepő, hogy az emberi forrásokat közvetve (guberálás) vagy közvetlenül megkapó (ember által gondozott) kutyáknál a minimális (egyszülős) gondoskodás is elegendő a kölykök számára.

A közösségi utódgondozás hajlama tényleg eltűnt a kutyákból?

Ha egy viselkedésformára jelenleg úgymond „nincs szükség”, attól az még nem fog szükségszerűen eltűnni, kiszelektálódni a faj génkészletéből. Ebből indultunk ki az ELTE Etológia Tanszéken, amikor egy kérdőíves vizsgálatot végeztünk magyar és külföldi kutyatenyésztők körében azzal kapcsolatban, hogy vajon megfigyeltek-e, és ha igen, milyen jellegű „közösségi” utódgondozást a náluk született almokkal kapcsolatban. A felmérés során összesen 77 tenyésztőtől kaptunk választ, ezek összesen 45 kutyafajtára vonatkozó adatokat tartalmaztak.

A kérdéses tenyészetek több, mint 60 százalékában tapasztalt a tenyésztő már olyat, hogy a kiskutyákat nem csak az anya, hanem valamely más szuka is megszoptatta. Ez lehetett fiatalabb egyed, de az anyánál idősebb szuka is. A kérdéses viselkedést nem befolyásolta az, hogy a kutyák mely fajtacsoportba tartoztak, illetve az, hogy genetikailag a farkassal közelebbi, vagy távolabbi rokonságban álló fajtáról volt-e szó.

A másik jellegzetes táplálási mód, a szilárd táplálék visszaöklendezése a vizsgált tenyészetek több, mint 80 százalékában jelent meg. Természetesen e megfigyelések legnagyobb részében az anya etette felöklendezett eleséggel a kicsiket, viszont az esetek több, mint 40 százalékában egyéb felnőtt kutya is részt vett ily módon az alom etetésében. Még érdekesebb, hogy ilyenkor nem ritka az sem, hogy az apa, illetve egyéb kan egyedek is beszállnak a közösségi utódgondozásba.

Ezek a megfigyelések jól mutatják, hogy a kutya rendkívül rugalmas utódgondozási potenciállal bír, ahol a kutyafélékre általában jellemző, többszülős, illetve társas gondoskodás képessége egyáltalán nem ment „feledésbe”. Meglepőnek tűnhet, hogy míg a szabadban szaporodó páriakutyáknál szinte kizárólag csak az anya neveli az utódokat, a családi kutyatenyészetekben ennyire gyakori akár a más szukák által biztosított „átszoptatás”, vagy az akár kanok által is biztosítható visszaöklendezéses táplálás.

Ennek az lehet például az oka, hogy míg a páriakutyák rendkívül kemény feltételek mellett élnek, ahol minden egyed napi küzdelmet folytat a megfelelő mennyiségű eledel összeszedegetéséért, a tenyészetekben élő kutyáknak bőségesen áll táplálék a rendelkezésére (vagyis van mit megosztaniuk); illetve kitérni sem tudnak a követelőző kölykök rohama elől úgy, mint a szabadban élő falusi és utcakutyák. Ugyanakkor annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy bár a kutya esetében a „családmodell” az anyai gondozást jelenti alaphelyzetben, adandó alkalommal a jelen levő többi felnőtt egyed is gond nélkül besegíthet a kölykök körüli teendőkbe.

Írta: Pongrácz Péter, a Gondos Gazdik szakértő csapatának etológus tagja